Volt egyszer egy édes, füstös hangú lemez. Ez a lemez ott kuporgott a zeneüzlet polcán büszkén, magabiztosan, és csak arra várt, hogy valaki a sok másik korong között meglássa, belé szeressen, majd hazavigye. Történt is egyszer, hogy az üzletbe lépve egy idegen egyenesen ahhoz  a polchoz sétált, ahol ő feszült figyelemmel, lélegzetvisszafojtva várta, hogy észrevegyék. Az idegen fürkésző szemekkel forgatta egyiküket a másik után, míg nem megpillantotta a markánsan ott heverő lemezt, merthogy volt ebben a lemezben valami, ami által kitűnt a többi közül. Az idegent mágnesként vonzotta a lemez borítójának szépsége. Szerelem volt ez első látásra, így hát az idegen nem tétovázva tovább, hazavitte magával.

Otthon aztán kisvártatva feltette az éjszínű gramofonra újonnan szerzett kincsét. A gramofonból felcsendülő dal megtöltötte az idegen szívét melegséggel, szépséggel, és a lemez csak úgy sziporkázott. Ujjongott minden egyes része, olyan boldog volt, hiszen azt tehette, amire rendeltetett. Így telt el nap-nap után, és a lemez egyre csak várta és várta, hogy kedvese örömére felcsendülhessen.

Kis idő után azonban az idegen egyre kevesebbszer szólaltatva meg őt arra kárhoztatta, hogy az elfeledés vaskos pora lepje be csodaszép borítójának felszínét. Egy délután az idegen újabb kinccsel tért haza, és azt ugyanúgy megszólaltatta, ahogyan egykoron régi kedvesét. Az idegen szívét újfent megtöltötte az újdonság euforikus varázsa, s már-már megfeledkezni látszott régi idők dallamairól. Az elfeledett lemez búsan nézte, ahogyan egykori szerelme szíve szárnyra kel, míg az övé csalódottan fulladozik az elidegenedés sötétjében.

Egy napon az idegen úgy döntött, hogy már nem leli többé örömét régi kedvesében. A lemez ismét egy üzlet, roskadozó polcára került, ahol megannyi sorstársával várta, hogy megszólaltassák. Idegenek jöttek és mentek az üzlet polcai között, a lemez pedig újra és újra otthonra talált, majd ismét túladva rajta, árván hevert, mint ismeretlen boltok portékája. Így teltek múltak az évek, a lemez borítója pedig egyre ütöttebbé, egyre fakóbbá vált, ébenfekete teste tele karcolással, mindez lenyomataként megannyi halálának és újjászületésének. A lemez nem értette mi történik, úgy vélte benne van a hiba, amiért szüntelenül lelencsorsa jut. Beletörődve sorsába egyre inkább az elfeledés és közöny mocsarába süppedt.

Egy teljesen átlagosnak tűnő hétköznap azonban új vásárló érkezett a kicsiny kis üzletbe. Külsőre nem látszott ez az alak sem különbnek a többitől. Hosszas nézelődés és kutatás után az újonnan érkező meglátta az ütött kopott, megtépázott lemezt, kit az elfeledés és beletörődés pora már réges-régen elrejteni látszott. A lemez ekkor még nem sejtette, hogy az alak, ki reá lelt ugyanolyan sebzett, és reményvesztett lélek, akár csak ő maga. Az ismeretlen alak tudta, hogy ez az a lemez, amelyet már oly régóta keres. Óvatosan kiemelve őt a többi közül - szinte már attól félvén, hogy egy szemvillanás alatt nyoma veszhet- szemügyre vette ezt a számára nem mindennapi csodát. A lemez már nem reménykedett egy percig sem. Túl sokszor talált otthonra, majd vált otthontalanná ahhoz, hogy a remény akár legkisebb szikrája is felüsse fejét. Az új csodáló látta a lemez borítójának ütött-kopottságát, a papír megtépázottságát, fekete testén lévő megannyi karcolást, tisztában volt minden hibájával, ám mindez egy percig sem zavarta, sőt, tán mindezért méginkább szerette. Az ismeretlen alak úgy döntött, most, hogy reá lelt, nem óhajtja többé elszalasztani őt.

Így történt, hogy a lemez végleg otthonra lelt, ahol sosem adtak túl rajta, és végre megpihenhetett. Kedvese legféltettebb kincse volt ő. Sosem lepve be őt az idő és feledés pora a lemez megannyiszor szebben csendült fel a gramofonból, mint valaha. Kedvese pedig újra meg újra, meg nem unva élvezte annak dallamát. Boldogok voltak mind a ketten, hiszen azt tették, amire rendeltettek. S a lemez örömében még ma is csak forog és forog, soha meg nem állva az idők végezetéig, míg kedvese csodálattól telve őt hallgatja.