Ádám a poligám

A minap érdekes eszmefuttatásra figyeltem fel az egyik közösségi platformon. Az elmélkedés tárgyául a férfiak és azok poligámiára való eredendősége szolgált, miszerint ne legyenek a nőknek illúzióik, a férfiak kikandikálnak a kapcsolatukból, ha tetszik, ha nem.

Igaz lenne, hogy a férfi örök vadászatra született? Legalábbis a nagy okosok ezzel szoktak érvelni, ha a férfi elköteleződése csorbát szenvedne. Tehát éljen bár a férfi bármennyire is boldog kapcsolatban, legyen a mellette lévő nő szíve választottja, a "többféleségre" való igényének betudhatóan mégis teljesen normális kéne legyen, ha a férfi a kapcsolaton kívül keresi a különféle izgalmakat? Egy kis vulgarizálással ugyan, de bizton állítom: aligha lenne ez így rendjén.

Először is szögezzük le: a hűtlenség az hűtlenség, teljesen mindegy, hogy szóban forgó Ádámunk, vagy éppen Éva az, aki elköveti a csalárdságot. Különbség van szerelem és szerelem, kapcsolat és kapcsolat, ember és ember között. Ez tény. Azonban, egy olyan kapcsolatban, ahol a felek szeretik és tisztelik egymást, nem fér bele egy harmadik személy, nincs botlás, sem pardon. Legyen szó akár férfiról, akár nőről. A hűtlenség nem egy pillanatnyi elmezavar, meggondolatlanság, felindulás. Hiszen legyen az az affér bármennyire is komolytalannak tűnő, az ember még a legalantasabb testi kapcsolatba is beleviszi a lelkét, akár tisztában van vele, akár nem. Aki ehhez folyamodik, - hiába is állítja az ellenkezőjét - nem szereti a partnerét. Az ilyen ember csupán birtokolja a másikat, mert ha igazán, teljes szívből szeretné, akkor nem érezné szükségét annak, hogy máshol keresse pillanatnyi boldogságát.

bb4bb088034e394a0f9c9cb52a092e5f.jpg

Egy felelősségteljes, érzelmileg érett lélek képes elköteleződni, első sorban önmaga, majd partnere, végül a kapcsolat mellett. Hiszen a hűség döntés. Annak döntése, hogy az egyén tisztában van a kapcsolat és önmaga által képviselt értékekkel, ezáltal tiszteletben tartva annak intézményét. A vadászösztönt kapcsolaton belül is ki lehet elégíteni, tudniillik a partnerünket nem elég csupán egyszer meghódítani, aztán feltett lábakkal, kényelmesen beleszürkülni a hétköznapokba. Egy kapcsolatban állandóan fenn kell tartsuk a tüzet, az érdeklődést, a szenvedélyt. Nem egyszerű, ugye? Senki sem állítja, hogy az lenne, de ha tisztában vagyunk, kiért és miért tesszük, akkor mindez alapját képezheti egy jól működő, harmonikus és kicsit sem szürke köteléknek, ahol nem kell attól tartanunk, hogy kisvártatva kifullad az egész.

Teljesen mindegy mi az indíték, legyen az a vadászösztönök kielégítése, önmagunk keresése, kíváncsiság, és még sorolhatnánk, nem hinném, hogy létezik elfogadható magyarázat, ami által meg kéne békélni a csapodársággal. Persze megbocsájtani meg lehet, a kérdés, hogy érdemes-e, mert ugyebár a tüske mindig ott marad az emberben. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy szemet tud-e hunyni a történtek felett, folytatván életét a megszokott mederben, vagy inkább tovább áll.

Azért mindazonáltal figyelembe kell venni azt is, hogy ahány ember, annyi életút. Hiszen mindenkinek azt kell megtapasztalnia, amiből tanulhat, ami által fejlődhet. Ennek függvényében az élet mindenkinek más szerepet oszt.