Elégnek lennem

Fogalmazódott már meg benned valaha a következő kérdés: - vajon elég vagyok? Légy bárhol, és bárki, ki most ezen sorokat olvasod, biztos vagyok benne, hogy a válaszod 'igen'. Életünk során mindannyian legalább egyszer eljutunk ahhoz a ponthoz, hogy felesszük magunknak ezt a kérdést. Vajon elég bátor vagyok, eléggé sikeres, erős, okos, szép és még sorolhatnám a végtelenségig. Ismerős, ugye?

Akarva akaratlanul összehasonlítjuk magunkat másokkal, és itt kezdődik a baj. El kell fogadnunk, hogy minden ember más, és megismételhetetlen, és mennyire jól is van ez így. Éppen ezért teljesen illuzórikus lenne, ha másokkal egyetemben méregetnénk magunkat, ugyanis nincs két teljesen egyforma ember sem külsőleg, sem pedig a belső értékeket tekintve. Mindezek tudatában mégis beleesünk abba a hibába, hogy irreális mércéket felállítva méregetjük magunkat, és a fejünkbe vesszük, ha az elképzeléseink szerinti valakivé formáljuk magunkat, akkor majd mások elfogadnak és boldogok lehetünk. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz, vagy, hogy lenne valamiféle láthatatlan minta, aminek meg kéne felelnünk minden értelemben. Te magad állítod fel ezen kritériumokat saját magadban. Te döntöd el, hogy amit teszel, ahol most tartasz, az, aki vagy szinkronban él-e azzal a valakivel, akinek úgy érzed lenned kell. Ez pedig független kell legyen mindenki mástól és külső hatásoktól.

large_41.jpg

Persze az ember fél, hogyha nem mások akarata szerint él, ha felfedi és megéli valódi önmagát, akkor vajon az a kép, amit mutat magából mennyire lesz elfogadható, vagy éppen szerethető. Viszont a valótlan Én képének a fenntartását, ami nem azonos önmagunkkal, sokáig nem vagyunk képesek színlelni. Ennek tudatában pedig egyre messzebb sodródunk, attól a valakitől, akik valójában vagyunk, vagy lenni szeretnénk, és olyan dolgokat viszünk véghez, amik végképp távol állnak tőlünk. Az eredmény pedig az, hogy érezzük nem vagyunk a helyünkön és boldogtalanok vagyunk.

Ezért nem árt felismerni, és magunkba tekinteni, hogy ki az, aki valójában vagyok, lennem kéne, s most holt tartok, és feltenni a kérdést: "Mindez azonos azzal, amit valójában akarok?" Nem a fejben kell keresni a választ ezekre, hiszen a fejünk képes becsapni minket, olyan gondolatokat ültetni el, amik nem valódiak, s csupán az egó nevezetű valami származékai. A szív viszont már egészen más. A szív képes érthetően és tisztán kommunikálni velünk, ha képesek vagyunk igazán elcsendesülni, és befelé figyelni.

Az már fél siker, ha felismerjük magunkban az érzést, hogy változnunk kell. Egy olyan Én felé, aki azonos a szívünkkel, lelkünkkel, teljes valónkkal, és nem pedig egy olyan téveszmével, amit ezidáig tápláltunk magunkban. A kudarcok, félelmek, szomorúságunk mind azt mutatják, hogy hol vagyunk még mindig gyengék, hol kell még fejlődnünk, jobbá válnunk. Ne bánd ezeket az érzéseket egy percig sem. Éld meg őket, aztán engedd útjukra, hiszen tükörképei pillanatnyi belső világodnak, általuk vagy képes fejlődni, többé válni, és a kezedbe venni az irányítást. Az, ahol ma vagy egy pillanatnyi állapot, csupán életed, önmagad egy állomása. A kérdés az, hogy hová akarsz eljutni holnap, a jövőben pedig mely célállomás felé vezet utad? Hidd el, elég vagy! Önmagad is elég vagy ehhez!