Szeretlek, de... Mert bizony az esetek többségében mindig van egy de, egy viszont, egy csakhogy, egy amennyiben. A szerelem feltételességének kötőszavai ezek, melyek azt hivatottak kifejezni, hogy bár a magunk módján szeretni véljük a másikat, mégis van valami -vagy éppen valaki-, ami által az érzés mégsem feltétel nélküli. Mert a szerelem feltétel nélküli kell legyen, mindenféle apropó és pardon nélkül. Nem követhetik kötőszavak, vesszők, sem szerelmi zsargonok. Szeretlek és pont. Ilyen egyszerűen.

Hányan vannak, akik arról győzködik a másikat, hogy mennyire is szeretik, ám előbb vagy utóbb rá kell ébredjenek, hogy mindez addig a bizonyos kötőszóig szól. Szeretlek, mégsem lehetünk együtt; szeretlek, de meg kell találnom önmagamat; szeretlek, viszont meg kell változz és így tovább. A kifogások tárháza végtelen. Mert ezek ugyanis mondvacsinált indokok, nem többek. Aki igazán szeret, nem keresi az okokat, hogy kritériumokhoz kösse érzelmeit irányodba, nem szabadkozik, nem nyugtatatja a te- és saját maga lelkiismeretét, hogy megmagyarázza, miért is nem teljesedhet ki kettőtök kapcsolata. Hidd el, az ilyen még csak a közelében sincs a szeretetnek, nemhogy a szerelemnek. Mintha csak egy olcsó szappanopera képkockái köszönnének vissza ránk, ahol főhőseink könnyek közt, heves indulatok és gesztikulációk közepette próbálják elhitetni velünk, miért is kell két, látszólag egymásnak teremtett ember útjainak szétválnia.

Csakhogy az élet merőben más. Nem kell túldimenzionálni semmit sem, kiváltképp a szerelmet. Aki szeret marad, aki nem, annak szélesre kell tárni az ajtót, s mielőtt még magyarázkodásba kezdene, és jönnének a de, a viszont és társaik, rácsukni az ajtót. Ugyanis nincs az az ember, kapcsolat, szerelem, akiért ha feladod magadat, megváltozol, átjavítod a szeretlek utáni szavakat pontra, megérné mindez. Hiszen mindezek ellenére csak azt éred el, hogy bár igyekszel partnered kedvére tenni, mindezzel csupán a másik egoját és önzőségét táplálod szerelem címszó alatt. A rosszabbik eset, ha benne ragadsz efféle kötőszavakkal tarkított szerelmi vallomásban. A jobbik pedig, ha útjaitok bár külön válnak, s mindeközben persze a másik fáradhatatlanul bizonygat a fene nagy érzéseiről -holott pont ő az, aki miatt vége szakadt-, úgy zárod be mögötte az ajtót, hogy egy pillanatig sem nézel vissza. Nem kellenek klisékbe torkolló magyarázkodások, lelki nyugtatgatások, bűntudatenyhítések. Mert aki ezt teszi, az bizony szeret, de....nem eléggé.